Útvonal|Képzéseink|Szakirányú továbbképzések (PG)|Egészségügyi szóvivő és kommunikációs szak
Tartalmi elemek

Egészségügyi szóvivő és kommunikációs szak

ugrás az oldal tetejére
Szakfelelős: Prof. Dr. Fábián Attilaegyetemi tanár

Szakfelelős:
Prof. Dr. Fábián Attila
egyetemi tanár

Az Egészségügyi szóvivő és kommunikációs szak azokat várja, akik az egészségügyi intézmények megfelelő információáramlása; a beteg–orvos, beteg–beteg, orvos–orvos közötti személyes, illetve társadalmi, munkahelyi, intézményi, szakterületi és a sajtókapcsolati kommunikáció; illetve a kommunikációs feladatok a magas színvonalú ellátása iránt érdeklődnek.

ugrás az oldal tetejére

A képzés szakmai háttere

ugrás az oldal tetejére

A hazai munkaerőpiac az elmúlt tíz évben, nagy mennyiségben igényelte a kommunikációval kapcsolatos szakismeretekkel rendelkező, különböző szintű vezető és vezető-utánpótlást biztosító, nemzetközi pályára alkalmas pályakezdőket. Az egészségügyi intézmények kommunikációs követelménye egyre erősödik, hiszen a marketing, a közönségkapcsolatok és a belső környezet befolyásolását a gazdasági folyamatok kommunikációs eszközökkel történő tervezését, szervezését, irányítását és a rendszerek és folyamatok általában értendő befolyásolását csak kommunikáció útján érhetjük el, s ezt ma már ez egészségügyi ágazat sem mellőzheti. Az e-business, az e-commerce fogalmai jelzik, hogy a hagyományos, közvetlen emberi kommunikáció mellett egyre hangsúlyosabb az internet alapú szolgáltatásfejlesztés, illetve ennek gazdasági interakciói. A munkaerő-piaci igények azt is jelzik, hogy egy egészségügyi, egészségturisztikai intézményeknél munkát vállaló szakember korszerű, az EU mércéknek is megfelelő szemlélettel akarjon és tudjon kis- és nagy szervezetet stb. menedzselni, érdeket egyeztetni, pályázatot írni, s mindezt lehetőleg idegen nyelven is magas szinten legyen képes végezni. A szakon végzettek iránti munkaerő-keresletet várhatóan tovább erősíti a kórházak, egészségturisztikai intézmények, gyógyszergyárak, közigazgatási intézmények egészség kommunikációs tevékenységéhez szükséges szakemberigény kielégítését.

ugrás az oldal tetejére

Elhelyezkedési esélyek és lehetőségek

ugrás az oldal tetejére

A szakon végzett hallgató alkalmas az általa képviselt intézmény kommunikátoraként közreműködni a megfelelő kommunikációs információáramlásban; hatékonyan, professzionális módon képviselni és közvetíteni a beteg–orvos, beteg–beteg, orvos–orvos közötti személyes, illetve a társadalmi, a munkahelyi, az intézményi, a szakterületi és a sajtókapcsolati területeken. A megszerzett kommunikációs szakmai ismeretek birtokában a kommunikációs feladatokat magas színvonalon látja el a közigazgatási és orvos szakmai intézmények, a szakmai szervezetek és a civil szervezetekben, valamint részt vesz ezen intézmények kommunikációjának a tervezésében és megvalósításában.

ugrás az oldal tetejére

Felvételi követelmények

ugrás az oldal tetejére

Egészségügyi szóvivő és kommunikációs szakközgazdász szak:
A képzésben a mesterfokozatú MA/egyetemi okleveles közgazdász szakképzettséggel rendelkezők vehetnek részt.
Egészségügyi szóvivő és kommunikációs tanácsadó szak:
A szakirányú továbbképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadható szakok (MA/MSc/egyetemi): orvos- és egészségtudomány, társadalomtudomány, jogi és igazgatási, pedagógusképzés, művészeti, művészetközvetítési, műszaki, informatikai, természettudomány, bölcsészettudomány, nemzetvédelmi és katonai, agrártudomány, sporttudomány képzési terület mesterképzési vagy egyetemi szakjai.
Felvételi időszakban a felvételi információk a felvi.hu oldalon érhetőek el, illetve megtekinthetők itt.

ugrás az oldal tetejére

Fő ismeretkörök

ugrás az oldal tetejére

A 2 féléves képzésen olyan specialistákat képezünk, akik képesek lesznek a hazai és nemzetközi egészségügyi és ágazati közigazgatási intézmények, szakmai érdekképviseletek, civil szervezetek külső kommunikációjának tervezésére, koordinálására és megvalósítására, konfliktusaik kezelésére, valamint különböző rendezvényeik megszervezésére és lebonyolítására. A program célja jól képzett, hatékonyan kommunikáló, az intézmény értékeit, érdekeit, szakmai munkát a különböző a társadalmi csoportok, (ön)kormányzati szervek és hatóságok felé megjeleníteni tudó, a célcsoport számára fontos információkat közvetlen és közvetett formában (a helyi és országos médiumok segítségével) eljuttatni képes szóvivők képzése.
A képzés az elméleti ismeretek mellett főként gyakorlati foglalkozásokra és tréningjellegű programokra épül, szakmai terepmunkával kiegészítve. Legfontosabb oktatott tárgyak: Társadalomtudományi alapismeretek: Kommunikáció elmélet és gyakorlat, Marketing kommunikáció, Kommunikációs jog és etika, Médiagazdaságtan és média ismeretek. Beszéd- és íráskészség fejlesztés: Retorika, beszédtechnika, Nyelvhelyesség, Beszéd-, sajtóközlemény, meghívó írása.
Szóvivői mesterség: Szóvivői mesterség, Prezentációs készségfejlesztés tréning sajtótájékoztató tartás, Kríziskommmunikáció és válságkezelés tréning, Médiumok kezelése tréning: Professzionális interjúviselkedés, nyilatkozat, híradós- és újság interjúk.
Külső kommunikáció vezetése: PR és sajtókapcsolatok, Tanácsadás, felkészítés, Protokoll és rendezvényszervezés, Közszolgálati tájékoztatás módszertana.
Szakmai terepmunka: A szakmai terepmunka kb. 20 órának megfelelő önálló terepmunkát: megfigyelést, adatgyűjtést, az adatok feldolgozását, valamint egy 8-10 oldalas mestermunka elkészítést jelenti.

ugrás az oldal tetejére

Milyen tárgyakat hallgathat az Egészségügyi szóvivő és kommunikációs szakon?

ugrás az oldal tetejére

A mintatanterv letölthető itt.

ugrás az oldal tetejére

Végzettség és képzési jellemzők

ugrás az oldal tetejére

Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése:
egészségügyi szóvivő és kommunikációs szakközgazdász, illetve
egészségügyi szóvivő és kommunikációs tanácsadó
Képzési jellemzők
Félévek száma: 2 félév
Tankönyvek, jegyzetek: az esetek többségében az oktatók által elkészített ingyenes elektronikus tanjegyzet áll rendelkezésre pdf formátumban (azaz e-book olvasókon is jól használhatóak), csak indokolt esetben kell tankönyvet megvásárolni.
Helyszín: Sopron – Budapest
A foglalkozások formája: előadás, gyakorlat, konzultáció
A foglalkozások gyakorisága: általában kéthetente péntek délután, szombat egész nap
A költségtérítés összege: az aktuális Felvételi Tájékoztatóban megadottak szerint (www.felvi.hu)
A tanulmányok zárásához kapcsolódó szolgáltatási díj: 10 000 Ft
A végzettség megszerzéséhez a mintatantervben meghatározott kreditérték teljesítése szükséges.

ugrás az oldal tetejére

Vezető oktatóink

ugrás az oldal tetejére

Baracsi Gabriella beszédtréner, logopédus, oligofrén pedagógus.
G. Németh György c. egyetemi docens, újságíró, a Napinetwork főszerkesztője, a Benyovszky Orvosi Központ igazgatója.
Győrfi Pál szóvivő, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója.
Dr. Illés Györgyi színművész, egyetemi oktató, a Beszédcentrum tulajdonosa, ügyvezető igazgatója.
Dr. Juhász Judit a Művészeti Akadémia szóvivője, a Nemzeti Alapítvány elnöke, az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke.
Komlósi Gábor újságíró, tv-riporter, a Magyar Újságírók Szövetségének elnöke.
Dr. Kozák Ákos közgazdász, szociológus, a GfK Hungária Piackutató Intézet igazgatója, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Kereskedelmi és Szolgáltató Szekció Elnökségi tagja.
Morva Gábor a Magyar Public Relations Szövetség alelnöke.
Dr. Nehéz-Posony Márton ügyvéd, adótanácsadó Nehéz-Posony Ügyvédi Iroda.
Dr. Orodán Sándor a Magyar Szóvivők Országos Egyesületének elnöke, a Határőrség korábbi szóvivője, újságíró, egyetemi tanár.
Dr. Sarkady Ildikó ügyvéd, médiajogi tanácsadó, alapítója és első elnöke a Magyar Reklámszövetség Jogi Bizottságának, a Szerzői Jogi Szakértői Testület elnökségi tagja, nevéhez fűződik az átfogó médiaszabályozási reform elindítása, a Digitális Átállás Stratégiája, valamint a Nemzeti Audiovizuális Média Stratégia kidolgozása.
Sárosi Péter PR szakértő, igazgató (PublicPress Kommunikációs és Menedzsment Tanácsadó), a „public relations magyarországi meghonosítása, oktatása, művelése és népszerűsítése” érdekében végzett munkájáért 2000-ben a Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ) „Örökös Tagjává” választotta. 2000 óta a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSz) Választmányának tagja.
Dr. Serényi János mérnök, közgazdász, nemzetközi gazdasági szakértő, 20 éven keresztül McCann Erickson Reklámügynökség ügyvezetője igazgatójaként dolgozott. A 82 országban működő Superbrands Szervezet magyarországi szakmai zsűrijének munkáját vezeti. Jelenleg a saját cége, az Értéktrend Kft. keretein belül a tanácsadásra, coachingra, tréningek kidolgozására fókuszál.
Prof. dr. Simon Tamás az orvostudomány kandidátusa, a Semmelweis Egyetem emeritus professzora. Tudományos kutatásokat az epidemiológia, az egészségfejlesztés és a rákmegelőzés terén végzett.
Dr. Strasser Tibor ügyvéd.
Dr. Szalay Katalin orvos, neurológus, kommunikátor, az Egészségporta Egyesület alapító tagja, The Business and Professional Women’s Association of Budapest alapító tagja, Panoráma Világklub Új-Zélandi és Hollandiai társklubok magyar elnöke, Üzleti Fórum tagja, Magyar Világtalálkozó Szervezőbizottságának tagja.

ugrás az oldal tetejére

További információk

ugrás az oldal tetejére

Honfi Blanka
(ügyfélfogadási időben: keddtől szombatig: 09.00–16.00)
+36 30 886-5401
lkk-tovabbkepzes@uni-sopron.hu

ugrás az oldal tetejére


Előző Tartalomjegyzék Fel Következő