2019.05.27. GEKSZ – Kutatói fórum és VR élmény

VR
Hétfőn tartottuk Kutatói Fórumunkat, ahol a megjelenő tanulmánykötet kapcsán TDK-zóink tartottak ismertetőt aktuális munkáikról, mutatva ezzel az új tagoknak, hogy mennyire érdekes, illetve mennyire érdemes belefogni a kutatómunkába.

Többek között Neuhold Dóra, mesterszakos hallgatóként, valamint OTDK-különdíjasként és így tanulmánykötetünk egyik szerzőjeként rutinos kutatónak számító tagunk ismertette aktuális kutatását. Szót ejtett magáról a kutatói létről, hogyan is kell nekiállni egy kutatásnak és hogy milyen aktuális pályázatok, támogatások vannak kutatásokra. Ezt követően átmentünk a soproni VR The Spot-ba, ahol közelebbről is megismerkedhettünk a Virtual Reality világával. Testközelből megtapasztaltuk milyen érzés egy 21 emeletes ház tetején állni, majd egy kis deszkán egyensúlyozva kilépni az utca fölé és lenézni. Ezután ügyességi és csapatjátékokat próbálhattunk ki.

A képek megtekinthetők itt >>

Támogatás 2018-2019

2018. július 1. és 2019. június 30. között programjainkat "A hazai és határon túli magyar nyelvű szakkollégiumok támogatása (NTP-SZKOLL-18-0024)" című pályázat segítségével valósítjuk meg.

 

Lévai Gábor (pdf) >>
Doró Viktória (pdf) >>
Osváth Ádám (pdf) >>
Csúzi Gergely (pdf) >>

Szőke Szilárd (pdf) >>
Koloszár László (pdf) >>

Szendrő Katalin (pdf) >>